top of page

KORTÁRS TÁNCMŰVÉSZET

👣 Az Alter hetén elsősorban a kortárs tánccal fog foglalkozni. A műhelyfoglalkozásai által egy kis világkörüli útra hív benneteket. Minden nap egy másik országba fogtok ellátogatni, természetesen a táncon keresztül. Ez csak annyit tesz, hogy a kortárs tánc mellett megismerkedtek más kultúrák táncaival is. Ezt főképp alaptechnikák elsajátításával, illetve improvizáció révén teszitek majd.

💜 A műhely célja, hogy a tánclépések mellett gazdagodjatok önszeretettel is, ezáltal pedig testi-lelki fejlődéssel egyaránt térjetek majd haza, és persze sok felejthetetlen emlékkel.

🕺💃Mindegy milyen tapasztalattal érkezel, a lényeg hogy jól érezzétek magatokat egy békés, elfogadó környezetben, és hogy egymás által gazdagodjatok.

🩰 Kellékek, amiket neked kell biztosítani:

- kényelmes ruha

- kényelmes cipő

  • White YouTube Icon
  • White Facebook Icon
  • White Instagram Icon
bottom of page